Az Élő élteti hitünket
Olvasd: Jel 1,9-18
Az öreg János apostolnak adott látomásokban feltámadott Urunk, Jézus Krisztus számunkra is kijelöli a hitre vezető utat. Az igében felvillanó – először talán idegennek ható – három képben azt kapjuk, amire leginkább szükségünk van: eligazítást, segítséget a feltámadott Jézus Krisztusba vetett hitre vezető úthoz.
Az ÖT TEMPLOM FESZTIVÁL által szervezett április 23-i Evangélikus Öregtemplomban megrendezett koncert teljes bevételét, az egyiptomi Tantában és Alexandriában végrehajtott terrortámadások áldozatainak, a kopt keresztény közösségnek ajánlják fel.
A másfélezer éves múltra visszatekintő, egyedülálló grúz férfikari éneklés és az egyházi hagyomány kiemelkedő műveit tradicionális hangszerek kíséretében hallhatja a győri közönség.
Nem szeretem a statisztikákat, mert ahogyan a mondás tartja mindent ki lehet mutatni velük és persze az ellenkezőjét is. Persze nem a statisztikákkal van a baj, hanem általában magyarázatukkal, felhasználásukkal. Az egyházban is vannak statisztikák és persze gyülekezetünkben is, hiszen azok segítségével tudjuk mérni azokat a területeket, melyek mérhetőek.
Az egyik ilyen statisztika ösztönzött bennünket arra, hogy valamit lépnünk kell, mert nem mutat jó irányt, ez pedig az istentiszteleti látogatottság statisztikája volt. Emlékszem, még 2005-ben, amikor Győrbe kerültem, a 10 órás istentiszteletek mindkét templomunkban 100-150 fős látogatottságúak voltak, mára azonban azt kell látnunk, hogy a fél 9-es és a 10 órás istentiszteletek összlétszáma jó párszor nem éri el a 100 főt. Sajnos ezek az adatok abból adódnak, hogy több templomba járó gyülekezeti tagunktól veszünk végső földi búcsút, mint amennyi fiatalabb család kapcsolódik be gyülekezeti életünkbe.
A színházból az egyházba, otthonról haza
Interjú Szücs Péter Pál egyházzenész, énekművésszel
Kedves Péter! Sokszor a gyülekezetünk alkalmain alig van idő, hogy egymással szót váltsunk. Te a kántoruk vagy, majdnem minden istentisztelet résztvevője, mégis el kell hogy különülj a gyülekezet tagjaitól azáltal, hogy az orgona játszóasztalánál ülsz. Ezért most szeretnélek kicsit bemutatni azoknak, akik – mint kántort – már régóta ismernek.
Lelkész család gyermeke vagy. Mi az, amit egy papgyerek otthonról hoz?
„Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.” Írja József Attila. Számomra a leggyönyörűbb és egyben legkifejezőbb mondata a magyar irodalomnak, amely egyszerre lírai módon és egyszerre plasztikusan mutatja be az öröklődést, közelebbről a szülő-gyermek kapcsolatot. Mi az, amit otthonról el lehet hozni? Hát mi magunk vagyunk azok, én vagyok az; anyám szeme, apám bőrszíne, anyám kézformája, apám hangja. És persze az állandó mondatok, amik gyakran elhangoznak a szülői házban, alaptónust rajzolnak a kialakulóban lévő emberi jellemnek. Testi-lelki genetika.