(gyülekezettörténeti sorozat)
A GYÜLEKEZET FÉNYKORA
A gyülekezet szervezetében jelentős átalakulást hozott az 1905. esztendő. A közigazgatási változásoknak megfelelően a gyülekezet részévé vált a győr-szigeti és révfalusi leánygyülekezet is. Később az öttevényi hívek is csatlakoztak. Két további leányegyházközséggel, Börccsel és Újfaluval kiegészülve „Nagy-Győri Evangélikus Egyházközség” néven működött tovább a gyülekezet.
A helyi evangélikusság erejének gyarapodása nem csupán Győrben, hanem a leánygyülekezetekben is éreztette jótékony hatásait. Börcsön 1912-ben iskola létesült. 1939-ben Öttevényen sikerült a hívek összefogásával templomot építeni.
Mikor 1928-ban Kapi Béla, elfogadva a győri gyülekezet meghívását, a városba költözött, akkor Győr a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspöki székhelyévé vált. Az általa alapított Harangszó néplap szerkesztősége és kiadóhivatala is a városba költözött. A lap hamarosan saját nyomdát is alapított, s széleskörű lap-, illetve könyvkiadásba kezdett. A világháború éveire a három evangélikus nyomda közül ez volt a legnagyobb. Az országos jelentőségű lapok közül egy kivétellel az összeset itt nyomtatták. A Harangszót ezekben az években a gyülekezet lelkészei Túróczy Zoltán és Szabó József szerkesztették.
A 20. század első fele az anyagyülekezet életében is az építkezések korszakának nevezhető. Szabadhegyen a századfordulóra egyre égetőbbé vált egy új, korszerű iskolaépület emelésének a kérdése. Az új iskolai épület felavatására 1905. október 15-én került sor Horváth Sámuel esperes szolgálatával. Eleinte kizárólag iskolai célokra használták, az 1920-as évektől kezdve töltött be gyülekezeti funkciókat is, mivel a szabadhegyi hívek számára nehéz volt megoldani az Öregtemplomba való eljutást.
Varga József szabadhegyi tanító vetette fel először a harangvásárlás gondolatát. Buthy János győri vendéglős és neje adományának hála 1936 őszén elkészülhetett a 89 kilogrammos harang. Ezt követően kezdték megtervezni a tornyot. Az első elképzelés szerint a torony az épület tetejére került volna, ezt azonban a hívek elvetették, ahogy később a fémharangláb gondolatát sem támogatták. Az önálló harangtorony terveit Káldy Barna építőmester készítette el, s 1937 tavaszán ő kapott megbízást a kivitelezés levezénylésére is. A harang és a torony felavatására 1937. július 18-án került sor Kapi Béla püspök szolgálatával.
A fejlődés a város más részein is megfigyelhető volt. Már az 1920-as évek második felében kérték a gyárvárosi hívek, hogy számukra a gyülekezet imaházat építsen. Az elképzelés több nekifutásra is kudarcot vallott, mivel a gyülekezet nem tudott megfelelő telket szerezni az építkezés céljára. Végül 1930-ban nem üres telket, hanem házat vásároltak a Munkás utcában, és ezt alakították át oly módon, hogy az épület alkalmassá váljon istentiszteleti alkalmak megtartására.
Az 1930-as évek második felében egyre inkább körvonalazódott egy olyan elképzelés, miszerint Bácsán a két protestáns felekezet együtt építsen templomot a reformátusok által korábban vásárolt telken. Azonban az együttműködésnek éveken át gátat szabott a tulajdonviszonyok rendezetlensége. Végül 1940-ben kötött megállapodást a két gyülekezet, melyben lefektették a közös használat feltételeit. A Bácsai Keresztyén Ifjúsági Egyesület lelkes országos gyűjtésének is köszönhetően, már 1941 szeptemberében megindulhatott az építkezés. Az új imaházat 1942. június 28-án avatta fel közösen Kapi Béla evangélikus és Medgyasszay Vince református püspök.
A gyülekezet életének felélénkülése nem csupán építkezésekben öltött testet. A két világháború közötti időszak jelenti talán a közösség legaktívabb periódusát. Belmissziói egyesület, nőegylet, gyülekezeti énekkar, ifjúsági egyesületek, levente mozgalom, cserkészet működött egymás mellett, egymást erősítve. Gyakran szerveztek vallásos esteket, kulturális programokat, melyek műsora minden alkalommal magas színvonalat képviselt.
HÁBORÚK VIHARAI KÖZÖTT
Az első világháború során a gyülekezet által fenntartott népiskola működését nagymértékben nehezítették az első években a katonai beszállásolások. Az oktatás a megszokotthoz képest később indulhatott csak, s akkor is fél napos váltott tanítási rendszerben, mivel a tantermek nagy részét a hadsereg vette igénybe. Később – Románia hadba lépését követően – erdélyi menekülteket helyeztek el ideiglenes jelleggel a tantermekben. A tantestület szerencsés összetételének köszönhetően csak két tanítónak kellett frontra vonulnia, helyettesítésüket nem volt nehéz feladat megoldani. Mindkét katonai szolgálatot teljesítő tanító - Macher Béla és Lóránt József - hősi halált halt.
Főként a háború második felében egyre nagyobb gondot jelentett a magas hiányzások száma. A gyerekeket a szülők sokszor nem engedték iskolába, mivel nem volt megfelelő cipőjük, ruházatuk, esetleg nem tudták őket nélkülözni a házkörüli munkák elvégzése során. A nehéz helyzeten a gyülekezet belmissziói egyesülete próbált enyhíteni. Ingyen melegételt osztottak az arra rászoruló diákok részére. 1917 és 1918 telén a tüzelőanyag hiány jelentette a legnagyobb problémát. Mindkét évben csak hosszabbított téli szünet árán tudták megoldani a szükséges tüzelőanyag biztosítását.
Győrben már a háború kitörését követően nem sokkal vöröskeresztes hadikórházat létesítettek a sebesült, beteg katonák ellátására. A vasútállomáson berendezett központi kórház azonban csakhamar elégtelennek bizonyult. A gyülekezet felajánlotta segítségét, s rövid időn belül Szeretetháza három nagytermét kórtermekké alakította, ahol 28 katona elhelyezésére és ápolására nyílt lehetőség. A kórtermek felszerelését, berendezését a Belmissziói Egyesület vállalta magára. Az egyesület hölgytagjai a betegek ápolásából is kivették részüket, sőt az orvosi feladatokat is az egyesület egyik orvos tagja látta el önkéntes alapon.
A második világháború időszakában, 1943 elején a fiúiskola épületét a katonaság lefoglalta, és hadikórházat alakítottak ki benne. Ekkor még a tanítás a leányiskolai épületben tovább folyhatott. 1944 tavaszán azonban az iskolai oktatás teljesen leállt. Bár kísérletet tettek szeptemberben a tanítás újbóli megindítására, azonban terveik meghiúsultak, mivel ekkor már a leányiskola épületét is igénybe vette a hadsereg. Az iskolai munka csak a háború lezárását követően indulhatott meg ismét.
1943 tavaszától egyre nehezebben lehetett a mind gyakoribbá váló légi riadók miatt az istentiszteleteket megtartani. 1944-ben a félig kész nádorvárosi templomot is használatba vették, hogy a híveknek ne kelljen egészen az Öregtemplomig elgyalogolniuk. Győr ostroma során a gyülekezet épületei viszonylag kevés sérülést szenvedtek, a károk helyreállítása még 1945 tavaszának végén megtörténhetett. Ugyanakkor a gyülekezeti élet újraindulásában nagy akadályt jelentett az, hogy a front átvonulása idején sokan vidékre költöztek, másokat pedig Németországba telepítettek ki.
KAPI BÉLA (1879-1957)
Soproni teológiai tanulmányait követően egy-egy szemesztert töltött előbb Rostockban, majd Halléban. 1905-től Körmenden szolgált lelkészként. Itt alapította meg a Harangszó című evangélikus néplapot, melyet 1916-ig maga szerkesztett. Az újság fennállása során végig rendkívül nagy népszerűségnek örvendett.
1916-ban Gyurátz Ferenc lemondását követően püspökké választották, s elhagyva a körmendi gyülekezetet Szombathelyen vállalt lelkészi szolgálatot. Rendkívül fontosnak tartotta a belmisszió ügyét. A lelkészek feladatai között igen hangsúlyosnak tekintette ezt a szolgálati ágat. A munka megkönnyítése érdekében 1924-től kezdődően minden évben kiadott egy, az egész esztendőt felölelő, részletes belmissziói programot.
Pályafutása során politikailag is igen aktív volt, a nemzetgyűlés átalakítását követően, 1927-től a felsőház tagja lett. 1928-ban foglalta el győri lelkészi állását, melyet nyugdíjba vonulásáig betöltött. Püspöki hivataláról - látva a magyar politikai életben bekövetkezett változásokat - 1948 őszén mondott le véglegesen.
Jelentősnek tekinthető irodalmi munkássága is, életrajzi regényt írt Paul Gerhardtról és Bornemissza Péterről is. Élete utolsó éveiben emlékiratain dolgozott, melyek azonban halála miatt sokáig nem jelenhettek meg. Kiadásukra végül 2004-ben került sor Lámpás az oltár zsámolyán címmel.
(szöveg: Világi Dávid történész, levéltáros)
