Gyülekezettörténeti sorozat
A REFORMÁCIÓ TANAINAK TERJEDÉSE ÉS KULTURÁLIS HATÁSA HAZÁNKBAN
A reformáció tanai igen hamar megjelentek Magyarországon. Erről árulkodnak azok az intézkedések, melyeket 1526 előtt tettek a katolikus egyház vezetői. Szatmári György esztergomi érsek már 1521-ben kihirdettette a templomokban a tanokat elítélő pápai bullákat. Emellett 1523-ban és 1525-ben is a nézetek követését tiltó törvények születtek.Eleinte a lutheri eszmék közvetítését elsősorban a városok német polgársága végezte, különösen azokon a területeken, melyek az ország nyugati, észak-nyugati részében helyezkedtek el. Így mindenképpen ki kell emelni Sopron és Pozsony szerepét.
Értesítjük a testvéreket, hogy július 30-án, vasárnap egyházközségünk közgyűlése 126 igen, 10 nem szavazattal, illetve 13 tartózkodással megválasztotta Vancsai József testvérünket parókus lelkésznek a Nádorvárosi 3. körzetbe. Életére, szolgálatára, családjára Isten áldását kérjük!
Kedves Testvéreink!
Kiemelten hirdetjük alábbi alkalmainkat:
Kedves Testvéreink! Az Öregtemplom június 26.-július 10.-ig, az oszlopok homokfújása miatt zárva tart. Ezen időszak alatt a vasárnapi istentiszteleteket a Szeretetház Dísztermében tartjuk. Megértésüket köszönjük!
Június 4-én Pünkösd vasárnapján az Öregtemplomban 26, nádorvárosi evangélikus templmunban pedig június 11-én, vasárnap 8 fiatal testvérünk tett tanubizonyságot hitéről és részesült először az úrvacsora szentségében. Az ünnepi istentiszteletet megelőzően a konfirmandusok vizsgán adtak számot arról, hogy az oktatás során megismerték az egyházunk alapvető tanításait.