(Kisalföld)
"Amibe csak lehet, beleteszem a szívemet" - Dr. Galli Csaba gazdag életútja
Dr. Galli Csaba több cikluson át volt a Széchenyi István Egyetem szakszervezeti vezetője, irányította a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara területi szervezetét, és jelenleg is betölti a Győri Evangélikus Egyházközség világi vezetői, felügyelői tisztségét. Ahol csak jelölték egy-egy pozícióra, ott mindenütt jelentős többséggel választották meg. Kíváncsiak voltunk a titkára, hogyan tudta, tudja maga mellé állítani az embereket az egyetem népszerű oktatója.
Szeretettel várunk minden kedves érdekődőt az ARS SACRA Fesztivál gyülekeetünket érintő programjaira.
Immáron 12. alkalommal került megrendezésre a nyári napközis evangélikus hittantáborunk a győr-nádorvárosi templomnál. A templom alagsora évek óta kiváló helynek bizonyul a nagy nyári hőségben; a nagy teret kihasználva, a gyerekek kedvelt játékai is helyet kaphatnak lent. A táborban 40 gyermek vett részt, óvodástól a felsősig minden korosztály képviseltette magát. Jó volt a régiekkel újra találkozni, és újakat is megismerni.
A program reggel énektanulással és rövid áhítattal kezdődött fent a templomban, aztán csoportbontásban folytatódott, a gyülekezeti terem helyiségeit is jól kihasználva. A tábor témája a csillagászat volt. Olyan bibliai személyek kerültek előtérbe, akiknek életében a csillagok Isten örökkévaló tervére mutattak: József, Ábrahám, Bálám, napkeleti bölcsek. Istennek, az életünkre vonatkozó tervét is megismerhették a gyerekek, aki ezt egyszülött Fiában, az Úr Jézus Krisztusban váltotta valóra. Jézus azért jött, hogy bűnből való szabadítója legyen minden embernek, kicsiknek és nagyoknak is egyaránt.
Délutáni foglalkozás keretében James Irvin életébe nyertünk bepillantást, őt az Apolló 15 űrhajózási program egyik űrhajósának választottak. Isten valóra váltotta álmát: a Holdra léphetett. Amikor járták a világot, hogy a holdbéli élményeikről beszámoljanak, James így nyilatkozott: „Az, hogy Jézus a földre tette lábát, sokkal fontosabb annál, hogy az ember a Holdra lépett.” Az űrrepülést abbahagyta, megértette, hogy hívőként Isten kell, hogy első legyen az életében. Így Istennek szolgált ezután. Azzal nyert igazán értelmet az élete, hogy bizonyságtétele által embereket Jézushoz vezethetett. A gyerekek kedvelt időtöltése közé tartozott a barkácsolás is: szívószállal kilőhető űrhajót; hungarocell golyóból Holdat; világító csillagot; karkötőt készíthettek maguknak. Mint minden évben, most is a hét közepére terveztünk egy egész napos kirándulást. Egy kedves evangélikus család kalandparkjában tölthetünk el egy napot. A szép környezet, a sok játéklehetőség, a fürdőzés felejthetetlen élményt nyújtott a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Hálás a szívünk Istennek, hogy idén is megőrzött bennünket, gazdagon ellátott mindennel, semmiben sem volt hiányunk és egész héten át figyelhettünk az Ő szavára, Igéjére, amely képes az életünket megújítani, átformálni. Köszönjük a szülőknek, hogy idén is ránk bízták gyermekeiket, illetve a tábor alatt nyújtott támogatást, gyümölcs, édesség felajánlásokat.
Azzal a reménységgel állunk Isten előtt, hogy nemcsak nyáron, hanem évközi alkalmainkon is találkozunk majd. Várunk benneteket!
„Boldogok, akik megfogadják intelmeit, teljes szívvel keresik őt. / Zsoltárok, 119, 2 /
A hittantábor szervezői
Őrizzük Szent László örökségét
"Az önkormányzat és a Győri Egyházmegye közös programokkal emlékezett a lovagkirályra. A Szent László díjakat idén három személy és egy közösség kapta…
A június 27-i, László-napi ünnepségsorozat a díszközgyűléssel kezdődött, amelyen Radnóti Ákos alpolgármester emlékezett vissza a tavalyi, különleges esztendőre, a Szent László évre. „Az idei év újra a szokásos kerékvágásban zajlik, de a tiszteletünk egyáltalán nem halványul. Mi, győriek ugyanis Szent László tiszteletét tudatosan és tudattalanul is őrizzük, a nagy király nemes jelleme, nemzete iránti elkötelezettsége, keresztényi szeretete igazodási pontként szolgál mindannyiunk számára.” – mondta.
Bővebben: Szent László díjat kapott Csorba János, egyházközségünk igazgató lelkésze