Öregtemplom
Öregtemplom - Konvent
Nádorvárosi Újtemplom
Szabadhegyi Imaház - Börcsi Evangélikus Templom - Öttevényi Evangélikus Templom - Gyönyűi Református-Evangélikus Templom

Gyülekezettörténeti sorozat

A GYŐRI EVANGÉLIKUS ÖREGTEMPLOM

Az épület tervezése az 1781-es türelmi rendeletnek köszönhetően kezdődhetett meg az erre a célra kijelölt újvárosi telken. Eredetileg a gyülekezet két templomot szeretett volna emelni, egyet a magyar, egyet a német anyanyelvű hívek számára, ám a hatóságok végül csak az egyik terv kivitelezésére adtak engedélyt.

Gyászfeldolgozó sorstárs csoport indul 2017. szeptember 25-én, hétfőn 17 órai kezdettel a Szeretetházban. Jelentkezni, bővebb információt kérni a következő címen és/vagy telefonszámon lehet: Mikósné Jancsó Hanna (mentálhigiénés szakember, gyászcsoportvezető) Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , 06/20/824-5831

Gyülekezettörténeti sorozat

A VÁNDORLÓ TEMPLOM KORSZAKA (1594-1749)

1594-ben a város török kézre került. A gyülekezet, lelkészével egyetemben, a Duna északi partján fekvő kicsiny településre, Pataházára menekült. Négy évvel később, a vár visszafoglalását követően, a győri ingatlanokat nem kaphatták vissza, és lelkészüket nem engedték be a városba. Hiába biztosította az 1606-os bécsi béke a várbeli katonaság szabad vallásgyakorlatát, mégsem sikerült elérniük a híveknek annak engedélyezését, hogy lelkészük a városba léphessen. Ezért Pataházán építettek templomot maguknak. Az 1630-as években azonban ezt is elvették tőlük.

Gyülekezettörténeti sorozat

A REFORMÁCIÓ TANAINAK TERJEDÉSE ÉS KULTURÁLIS HATÁSA HAZÁNKBAN

A reformáció tanai igen hamar megjelentek Magyarországon. Erről árulkodnak azok az intézkedések, melyeket 1526 előtt tettek a katolikus egyház vezetői. Szatmári György esztergomi érsek már 1521-ben kihirdettette a templomokban a tanokat elítélő pápai bullákat. Emellett 1523-ban és 1525-ben is a nézetek követését tiltó törvények születtek.Eleinte a lutheri eszmék közvetítését elsősorban a városok német polgársága végezte, különösen azokon a területeken, melyek az ország nyugati, észak-nyugati részében helyezkedtek el. Így mindenképpen ki kell emelni Sopron és Pozsony szerepét.

© Győri Evangélikus Egyházközség. All Rights Reserved. Designed By WarpTheme

Please publish modules in offcanvas position.